Vonatmesék

Vonatmesék

Amikor nem a pofon fáj...

2016. november 27. - Csarab

84321_700329_1000x700.jpgÜlök a vonaton velem szemben egy fiatal pár, boldognak kellene lenniük, hiszen babát várnak. De mégsem ez a helyzet.

A kismama szeméből valami megfoghatatlan szomorúság sugárzik, a férfiéból pedig elfojtott düh. Nem ismerem az előzményeket, mégis úgy gondolom semmilyen bűn nem érdemel ilyen megalázást, amit ennek a nőnek át kellett élnie a fülem hallatára. A férfi halkan és kimérten lökte oda a feleségének – Csak azért vettelek el, mert terhes maradtál! – A fiatal asszony szeme könnybe lábad és az ifjú férj újabb „kedves” szavakat intéz felé – Most meg mit bőgsz!? ... Ha látnád magad, ahogy folyik a taknyod és a nyálad...Legalább töröld már meg a képed... Vegyél elő egy papír zsebkendőt te szerencsétlen!... Undorító vagy! – A gyomrom forog és valóban undorító amit látok, de nem a kismama a szánalmas és undorító számomra, hanem az a balfék, érzelmi analfabéta aki, „jófejségből” feleségül vette.

 Bevallom nem bírtam szó nélkül megállni, és az úrnak azt tanácsoltam, hogy sürgősen forduljon szakemberhez, mert szemmel láthatóan gondjai vannak. Igazából nem is tudom, hogy honnan vettem a bátorságot, mégis megtettem. A legmeglepőbb az volt, hogy nem ugrott a torkomnak, hanem elővette legbájosabb mosolyát és egy papír zsebkendőt, amit e szavakkal nyújtott át „szeretett arájának”: – Na jól van, ne sírj már, csak vicceltem! – Ez végképp kiverte nálam a biztosítékot. Ez a nárcisztikus barom komolyan nem érzi, hogy mit csinál?

 A megdöbbentő az egészben az, hogy tényleg nem, és valóban segítségre szorul. Egy érzelmileg sérült ember, aki a gyermekkorából hozott sérüléseit, szorongásait, a partnerén torolja meg. A fájdalmas az egészben az, hogy ez a viselkedés oldja a benne felgyülemlett feszültséget, és ezt napról- napra, hétről- hétre, évről-évre megfogja ismételni, mindaddig, amíg van valaki, aki annyira szereti őt, hogy ezt hagyja.

84321_700333_1000x700.jpg

Vannak akik azt mondják ezekre az emberekre, hogy „energiavámpírok”, akiket messzire el kell kerülni. Talán nem így van! Úgy gondolom, ezek a bántalmazók maguk is segítségre szorulnak, csak nincsenek ezzel tisztában. Ha ezek az emberek ráébrednek, mi vezérli őket, mi az a trauma, ami miatt ilyen szörnyeteggé váltak, akkor kiegyensúlyozott boldog családi életet élhetnek, mind ők, mind az általuk terrorizált házastárs is. De ehhez feltétlenül rá kell ébredniük, hogy a viselkedésük nem egészséges.

Nagyon sok esetben sem a bántalmazott sem a bántalmazó nem érzékeli milyen gyilkos játszmák zajlanak közöttük. Miközben a bántalmazott elveszíti az önbecsülését és egyre értéktelenebbnek érzi magát, addig a bántalmazó látszólag kiegyensúlyozott, magabiztos ember benyomását kelti, pedig csak egy mélyen szorongó, érzelmileg felnőni képtelen „kisgyerek”.

Napjainkban nagyon sok szó esik a nők elleni erőszakról, de az emberek többsége csak a fizikai bántalmazást tartja erőszaknak. Pedig ha tudnák, hogy mire az első pofon elcsattan – ha egyáltalán elcsattan – addigra a bántalmazott lelkileg már romokban hever, hiszen a lelki terror, ha külsérelmi nyomot nem is, de pszichésen igenis mély nyomokat hagy.

Külön problémának tartom azt is, hogy a kívülállók általában egy látszólag jól működő kapcsolatot látnak, hiszen a bántalmazó, vagy nevezhetjük agresszornak – ahogy tetszik – köztiszteletben álló, csodálatosan jó ember a társadalomban. Tehát nem általában agresszív emberről van szó, hanem egy olyan valakiről, aki a saját frusztrációját, önértékelési zavarát a másik emberre vetíti rá, arra, akit állítólag szeret.

A bántalmazott szinte minden esetben először saját magában keresi és véli megtalálni a hibát: „Biztosan igaza van, rosszul látom...”, „Túl érzékeny vagyok, nem kéne ilyen apróságon megsértődnöm” stb... Már abban sem biztos, hogy amit érez, azt jogosan érzi-e? Úgy gondolja, a fájdalom, ami belülről emészti, az mind az ő gyengesége, alkalmatlansága, és ha jobban teljesítene, nem lenne ennyire érzékeny, stb., sokkal boldogabb lehetne, hiszen a párja szereti őt, csak ő nem méltó erre a szeretetre, amit a párja minduntalan meg is erősít benne. A közvetlen környezete is azt látja, hogy egy mintaszerű kapcsolatban él, ahol a bántalmazót példamutató, rendes embernek látják, aki tiszteli és szereti a társát. Ő is ilyennek látja sajátmagát, ezért az ismerősök, rokonok sokszor nem is értik a bántalmazott lehangoltságát, a depresszió-közeli, vagy súlyosabb esetben depressziós állapotát.

Valljuk be, nagyon sokan nem értjük, vajon miért él egy nő, egy ember, bántalmazó kapcsolatban.

Az áldozatnak rá kellene ébrednie arra, hogy a társa mellett, szó sincs kölcsönösségről, amit feltételez, mert amíg ezt nem látja be, csak a saját zavarodottságát érzékeli, és nem tud kilépni ebből a mókuskerékből, értéktelennek, hasznavehetetlennek érzi magát, önbizalomhiányban szenved folyamatosan. Meg kellene látnia, a párja nem akarja őt egyenlő félnek elfogadni, uralkodni akar felette, az ellenőrzése alatt akarja tartani.

 Bárki volt is az első elkövető: szülő, nevelő, tanár, vagy bárki más, akihez érzelmileg kötődött, ha nem ébred rá, hogy őt érzelmileg súlyosan bántalmazták, újra és újra beleeshet, beleesik abba a csapdába, hogy bántalmazó társat választ magának, nem tanulva előző kapcsolatából, kapcsolataiból. Ugyanis rendkívüli önbecsüléssel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy felismerjük, valaki lebecsül bennünket, de akinek az önbecsülése sérült, az az ember erre a felismerésre képtelen.

 A mindennapos életben az emberi kapcsolatokban sajnos jelen van az agresszió minden formája, beleértve a lelki, szexuális és fizikai erőszakot, elmenve akár a gyilkosságig is. Az erőszaknak ezek a kategóriái nem különülnek el egymástól, hanem sokszor összekapcsolódnak, vagy fokozatosan mennek át egyik formából a másikba. A hatalom megszerzésének és megtartásának a politikán túli formájában, a hadviselésben is fontos szerepet tölt be a rakéták, repülők és bombák mellett a pszichológiai hadviselés, amely az ellenség demoralizálására, lelki megtörésére törekszik. A párkapcsolatokban is törekedhet az egyik – vagy mindkét – fél a hatalom megszerzésére, aminek eszköze lehet a nyílt fizikai erőszak mellett a manipuláció, gazdasági ellehetetlenítés, gyerekekkel való zsarolás vagy akár a pszichológiai terror is.

Mint már említettem, az agresszor sokszor maga is áldozat. Ha erre a bántalmazó rádöbben, akkor a viselkedésén is képes lesz változtatni és új alapokra helyezni a kapcsolatot, ha nem, a kapcsolat menthetetlenül megromlik, és a bántalmazó elkövetkező kapcsolatai is ugyanezeket a sémákat fogják követni.

4.jpg

„Sticks and stones may break my bones, but words can never hurt me”, amely szerint a botok és kövek összetörhetik a csontjainkat, de a szavak soha nem bánthatnak. De igen, ahogyan a botok és kövek a csontjainkat törik össze, úgy a szavak a szívünket...”. A szóbeli erőszak hatásai nem láthatók úgy, mint a fizikai erőszaké, de attól még annak áldozatai szenvednek tőle, amint Robert Fulghum is írja: „Ha rákiabálunk egy élőlényre, megöljük benne a lelket.”

Ha úgy érzed folyamatosan megaláznak, hidd el nem veled van a baj, hanem azzal a másik emberrel. A bántalmazást nem vagy köteles elviselni semmilyen formában.

 

Itt kérhetsz segítséget: www. nane.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://csarab.blog.hu/api/trackback/id/tr7212001804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gomborr 2016.11.27. 13:43:42

"Napjainkban nagyon sok szó esik a nők elleni erőszakról, de az emberek többsége csak a fizikai bántalmazást tartja erőszaknak. Pedig ha tudnák, hogy mire az első pofon elcsattan – ha egyáltalán elcsattan – addigra a bántalmazott lelkileg már romokban hever, hiszen a lelki terror, ha külsérelmi nyomot nem is, de pszichésen igenis mély nyomokat hagy."

Lehet, ezért kellene foglalkozni az erőszak többi formájával is, amelyek a férfiakat is legalább ugyanannyira sújtják, mint a nőket - csakhogy ezekről még annyira sem akar tudomást venni a társadalom, mint a fizikai erőszakról.

01234567 2016.11.27. 13:47:20

Láttál egy pszichopatát ennyi. Azokon nem segít semmi. És jóval magasabb az arányuk a társadalomban mint azt felmérések állítják. Valószínűleg ha kikérdezted volna a hölgyet egy elég tipikus történet kerekedett volna ki. Szüleitől, családtagjaitól távol él, vagy nincsenek, egy komoly trauma, veszteség, negatív élmény..stb..után nem sokkal ismerte meg a férfit, aki kedvességével, szokatlan nem hétköznapi, nem kommersz(nek látott, láttatott) viselkedésével(igazából szerep) keltette fel a figyelmét. A kapcsolat során fokozatosan leépültek a baráti emberi kapcsolata, még jobban eltávolodott a családjától fizikailag, valahogy, maga sem tudja hogy így alakult( a férfi így alakította), terhes lett, amit szerinte a férfi is akart, de már nem tudja és igazából teljesen össze van zavarodva azt sem tudja ki és mi van mert a férfi teljesen kifordult önmagából amióta ő terhes (kb. amióta láthatóan)és egyre jobban bántja, nem érti. (igazából voltak jelek de....) Lesz ott majd verés is és ha szerencséje van kisemmizve teljesen emberileg összetörve megszabadul, de valószínűbb majd évek múlva belehal.

01234567 2016.11.27. 15:57:12

@Advanced Flight: "Az évek meg a rutin." ::) Családi okok miatt sajnos sokat "foglalkoztam" a témával. A párom előző kapcsolata volt pszichopata. (igazából nem volt, mivel minden napunkat, kicsit túlozva, most is "bearanyozza", szoktam mondani:"Ő a velünk élő történelem!") Hihetetlen volt amikor én nyíltan beszéltem erről a problémánkról mennyi ismerősömnek volt ilyen élménye, és általában ezek milyen egyformán szimpla történetek, mert igazából a pszichopata egyszerű mint a faék, csak a normálisoknak elképzelhetetlen. Döbbenet volt pl. arra utólag rájönni, két régi kapcsolatomban is a hölgy pszichopata volt, de hál isten az egyiknek nem voltam elég érdekes, a másik meg nem tudta kiélni magát eléggé kiélni rajtam(így is eléggé lelakott) így megszakadt a kapcsolat. A női pszichopaták egyébként bizonyos dolgokban más mechanizmussal működnek mint a férfiak már csak a biológiai adottságok mássága okán is.

kvadrillio 2016.11.27. 16:24:29

IGEN, EZ A CSODÁLATOS INTERNET IS TELE VAN PSZICHOLÓGIAI TERRORISTÁKKAL, GYILKOSOKKAL........
JAHHH...ÉS FŐLEG GYILKOS DROGTERJESZTŐKKEL !!!!!...MINDET KINYÍRNÁM !!!!! TECCIK ÉRTENI ??? :o)))))

Kaflin 2016.11.27. 17:40:09

Tapasztalataim szerint a bántalmazók sosem ismerik be, hogy baj van velük/a baj velük van.
Sok szó esik arról, miért marad a bántalmazott a kapcsolatban. Én inkább arról olvasnék, miért mennek vissza egy biztonságos környezetből is, ahol olyan segítséget kapnak, amilyet kérnek. Hogyan, miben kellene őket támogatni, hogy ne menjenek vissza?
Segítőként egyre nehezeb megértéssel fordulni egy olyan ember felé, aki először üzenetet küld, hogy a párja fogva tartja, erre én ráveszem a rendőrséget, hogy szabadítsák ki, majd a kollégám elmegy érte (egy másik városba), mi szállást, ellátást biztosítunk, ő pedig még aznap felhívja a párját, és elmondja hol van.
Vagy amikor közéjük állok, szó szerint a testemmel védem meg a veréstől, ő meg 15 perc múlva felveszi a telefont neki...

01234567 2016.11.27. 18:22:51

@Kaflin: Azt hiszem nem érted őket. Nem ismerlek, így nem tudom te magad voltál ilyen kapcsolatban.?Ha nem, talán azt a példát tudom mondani amikor szerelmes vagy, de tényleg, és pechedre egy rossz emberbe, aki becsap, megcsal. Iszonyatos a kötődés, lemész a pöcegödörig egy ilyen kapcsolatban emberileg. Végül megszakad, és lehet te szakítod meg, de akkor is, még hányszor gondolsz rá....Milyen amikor meglátod? Megállít beszélgetni, felhív..stb..? De ezt is csak abban az esetben érted ha ezt megélted. Ezek az ösztönök, azok ellen nincs védelem. És az ilyen emberek az ösztönök húrjain hihetetlenül tudnak játszani. Azok a szerencsétlen áldozatok egy olyan manipulációs centrifugából törnek ki hogy az ösztöneik teljesen átvették az értelmük felett az irányítást, és a túlélés nyomása rögtön megszűnik ahogy elszabadultak, de a kötődés, amit az a másik nagyon ügyesen mesterségesen kialakított marad., és a megszűnt veszély illúziójában azt oldani akarják mert rossz nekik. Ott és akkor már felszabadultak, de kötődnek. A kötődés megszűnése sokkal hosszabb folyamat mint a félelem megszűnése. Ha értettél jó, ha nem nem tudom másképp.

Kaflin 2016.11.27. 19:08:32

@01234567: értettelek, bár nekem sosem kellett hasonlót átélnem. Talán mázli, talán valami más, de "felnőtt" életemben sosem éreztem úgy, nincs más választásom.

Amennyire kívülállóként ez lehetséges, megértem az általad leírt kapcsolati függőség dinamikáját is. Épp ezért érzem magam olyan eszköztelennek, és ezért egyre nehezebb sok energiát beletenni ebbe a melóba, mert tudom, bármit teszünk, nem lesz elég.

01234567 2016.11.28. 11:57:38

@Kaflin: Azt kell mondjam szerencsés akinek az ösztönei között nincs meg ez a típusú kötődés, ugyan úgy szerethet, mert a szeretet érzelem, de nem kell megélnie a szerelem negatív kínjait mert a szerelem bizony ösztön, és "esztelensége" okán bizony sok keserűséget okozhat. Hidd el, az igazi ösztönös szerelemnél nem érzed szinte egy percig sem hogy van más választásod, egyszerűen minden logikus dolgot megfojt.
Tudom hogy gondolsz erre, én például a tárgyakhoz ragaszkodóakat nem értem. Azaz megértem a motivációt, az érzést logikailag, de soha nem éreztem, így nem tudom érezni.
Ha úgy érzed sok energiát teszel bele, és hogy ez nem elég a kiégés a probléma, ami egy ilyen munkánál természetes, nem tudom milyenek a főnökeid de nekik ezt észre kellene venniük, és ez természetes egy ilyen munkánál. Mert ez hivatás. Hidd el így vannak ezzel mentősök, tűzoltók, rendőrök, ápolók, orvosok..stb...Ki kell lépned a munkádból, sajnos itt erre nem biztosít a környezet megfelelő alternatívát, ezért neked kell megoldanod, mielőtt belefásuló katatón, összeroppant idegbeteg, cinikus keserű résztvevő, vagy még ezeknél is rosszabb leszel. A magad érdekében. Ha rendbe jössz akkor újra fog hiányozni, csináld, ha nem fog hiányozni végképp kiégtél a hivatásodban, ez egy ilyen munkánál természetes, hidd el, és akkor csak emlék marad. Fogadd el, ez természetes dolog ilyen hivatásnál, csak sajnos Magyarországon ezzel nem foglalkozik senki, mert akkor talán nyugaton már régi, bevált módszerekkel ez szinten tartható lenne és nem égtél volna ki. Segíteni akartam, kérlek ne vedd bántásnak. Védd meg magad és lépjél, szüneteltesd ezt a munkát amíg nem késő. Drukkolok!

Csarab 2016.11.29. 18:24:03

@gomborr: Köszönöm az észrevételét. A bántalmazásnak valóban számos formája van, ami nem csak a nőket érinti. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy férfinak ezzekkel a megalázásokkal sokkal nehezebb megküzdeni, mivel társadalmi elvárás, hogy egy férfi oldja meg a problémáit, és ne nyafogjon, mint egy kislány. Már az óvodában is ezt sulykolják beléjük. Amivel nem értek egyet. Persze egy figyelmes szülő, pedagógus, a jó barátok, vagy egy szerető társ nagyon sokat segíthetnek az embernek a megküzdésben. Terveim között szerepel a munkahelyi pszichoterrorról, a mobbingról is írni.
süti beállítások módosítása